Lehetne szónokolni és közben nagy szavakat használni, hogy mennyire káros, ha mások szavára hallgatunk és az a legfontosabb, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ehelyett egy kis mese/történet szerintem sokkal többet mond el a témával kapcsolatban:
Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat.
Elkezdődött a verseny. De a nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.
Ilyeneket mondogattak:
– Sosem fognak feljutni!
– Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!
A békák kezdtek lemaradozni egyetlen egy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfele. Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak az az egy haladt tovább kitartóan.
Egyáltalán nem akarta feladni!
Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára!
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.
Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt.
Lehetetlen? Ésszerűtlen? Ki mondta ezt?
Hiszek benne? El tudom képzelni?
Egy olyan világban ahol minden lehetséges, vajon milyen lenne az életem?
Vajon hol és kivel élnék akkor?
Vajon mivel tölteném a napjaimat?
Vajon milyennek érezném az életemet?
